2009.10.18 - Évzáróra csupa hármas
A Pintér-Földesi páros az A/8-as géposztály harmadik helyén fejezte be a versenyt, és ezzel az eredménnyel az éves értékelésben is az A csoport ill. az A/8-as kategória harmadik helyén zárták a szezont.
Pintér László: - Elég alaposan felkészültünk a Komlói futamra, igazán csak arra kellett koncentrálnunk, hogy Szíjj Zsoltiék mögött zárjuk a versenyt, hogy az éves elszámolásban meglegyen a harmadik helyünk. Ezt a pozíciót sikerült is tartanunk, felesleges kockázatokat nem vállaltunk. Az eső nem hiányzott számunkra, mert így év végére a keret nem tette lehetővé, hogy új abroncsokat vásároljunk, ezért használt esőgumival tudtunk versenyezni, ami látszódott az eredményeken. Összességében nagyon elégedettek vagyunk, hogy ismét célba értünk, és így felállhatunk a dobogóra az év végén.Köszönöm Földesi Csaba navigátoromnak, aki nélkül ez biztos nem jöhetett volna össze. Köszönet a Top-Speed csapátának és Bedö Ákosnak a K-Speed-ből és a támogatóinknak, akik nélkül nem érhettük volna el ezt az eredményt. Földesi Csaba, navigátor: - Szerencsénk volt, hogy a rendező csütörtökre és péntekre tette a pályabejárást, mert kedden érkeztem vissza a spanyol VB-futamról, ahol Asi co-ordinátoraként részesülhettem az N-csoport 2. helyéért járó gratulációkból.Komlón a hetünk leglényegesebb eleme az időjárás előrejelzés figyelése volt, megpróbáltuk a pályákat úgy felírni, hogy egy esetleges eső esetén se érhessenek meglepetések. Ez a tervünk sikerült is, bár kissé lassabban, de biztonsággal abszolváltuk a gyorsaságikat. Külön öröm számomra, hogy a 27 évi versenyzéssel eltöltött időszakomat célba éréssel zárhattam le, és az év végi elszámolásnál az A-csoport 3. helyén végeztünk.Köszönetet kell mondanom Pintér Laci sofőrömnek, aki a csapat hangulatát önálló hangulat-felelelősként megalapozta, ezzel egy igazi, a sport lényegét megmutató, könnyed időtöltést varázsolt a nekünk!