2010.03.30 - 2010, Eger Rally
Mivel az MNASZ úgy döntött, hogy szinte száműzi az A/8-as autókat az OB futamairól el kellett gondolkodnunk a hogyan tovább-ról. Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy a pályaautó bajnokságban sikerül rajthoz állni egy nagyon erős Mitsubishivel, de ez a tervünk nem jött össze.
Mindenképpen szerettem volna az idei évben is versenyezni ezért az RTE-ben adtuk le a nevezésünket.

Ez nem tűnik rossz döntésnek mert rögtön az első versenyen több mint 15-en voltunk a kategóriánkban nagyon komoly autókkal és tehetséges fiatal pilótákkal, ezért komoly csatákra lehetett számítani.

A versenytáv rövidsége miatt már az első gyorsokon 100%-on kell autózni mert, ha valaki bealszik a javításra nagyon kevés az esély.
Nekünk ez sikerült az első két gyorsaságin illetve a harmadikon egy kicsúszás miatt elég komoly hátrányba kerültünk.

Az abszolút hatodik helyen vártuk a következő kört ami nagyon rövidre sikeredett mert a szarvaskői gyors rajtjánál a hajtásunk megadta magát és kénytelenek voltunk feladni a versenyt.
A időeredményekkel nem vagyok megelégedve, és tisztán látszik, hogy az előrelépéshez sokat kell gyorsulni. A következő versenyen majd mindent elkövetünk a jó szereplés érdekében a többieknek pedig gratulálunk!
2008, Start Autó Ralye - Gy2 2008, Start Autó Ralye - Gy2
/gallery/2007_miskolc/2007_miskolc_088.jpg /gallery/2005_budapest/2005_bp_093.jpg /gallery/2007_miskolc/2007_miskolc_073.jpg /gallery/2008_ozd/2008_ozd_037.jpg /gallery/2009_veszprem/2009_veszprem_009.jpg /gallery/2006_mecsek/2006_mecsek_021.jpg /gallery/2008_eger/2008_eger_070.jpg /gallery/2009_salgo/1243496455.jpg /gallery/2007_veszprem/2007_veszp_031.jpg